2010. október 25., hétfő

Még egy kis ősz

Pár hete a martonvásári Brunszvik-kastély kertjében sétáltunk, és persze hogy nálam volt a fényképező. Sajnos az ég teljesen felhőmentes volt, így meglehetősen átlagos képek születtek. Egyedül a napfénnyel játszhattam, mivel az évszak miatt aránylag laposan állt a nap, minden tele volt árnyékkal, itt-ott fényfoltokkal, na és a gyep meg a pázsit a falevelekkel, az valami csodálatos volt! A fotók közül talán az alábbiak érdemesek rá, hogy kifüggesszem őket a képernyőre.

Ennél az első képnél jöttem rá, hogy talán mégis van értelme a Live View-nak, vagyis annak, amikor a fényképező elektronikus kijelzőjén is megtekinthető a látott kép, nem csak az optikai keresőn át lehet kukucskálni. Ehhez a fotóhoz ugyanis teljesen le kellett hasalnom a fűbe, ami egyrészt picit hideg és nedves volt, másrészt a nagy komponálás közben kiesett a napszemüvegem az ingzsebemből. Ez fel sem tűnt, amíg jóval később, már visszafelé baktatva Sára lányunk fel nem kiáltott ujjongva, hogy talált egy szemüveget. Megnéztem azt a szemüveget. Az enyém volt.



  





 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése