Fekete-fehér titkok

Ki hinné, mi mindent rejtenek az első blikkre teljesen jellegtelen fotók. Múltkor a színekkel és a dimenziókkal játszottam, most a fekete-fehérrel. A játszótér a virtuális, digitális sötétkamra, ahol nagyon is valóságos képek születnek. Íme pl. egy fotó eredetiben.

Nem mondhatni, hogy valami különleges. Unalmas, meglehetősen átlagos, legfeljebb egy picike asszimetria ad valami izgalmat: a két fa, ami nincs középen, a domb, ami kilóg az ellenkező oldalon, meg leginkább a képet brutális sebhelyként átvágó, megfagyott kondenzcsík. Nosza, utólag rászabadítottam a digitális, vörös színszűrőt, és a semmilyen képből egy nagyon is valamilyen kép lett:

Ezen felbátorodva véletlenszerűen nekiestem pár képnek, amikkel korábban nem tudtam mit kezdeni, mert nem tetszettek különösképpen, azaz bénák voltak. Hullott vödörszám a pixelforgács, és pár órával később izzadtan, de boldogan a következő képeket toltam ki a műhelyből:

Ferihegyi repülőtér

Ennek az eredetije teljesen használhatatlan. Pedig mindez benne volt!

Paradicsomok a kertben. Az eredeti fotót még egy zöldséges sem használná,
de ezeket a fémparadicsomokat bármely kortárs művész megirigyelhetné.

Totál jellegtelen kép volt, így viszont egy ülő, óriási habaranyhörcsög.

Ansel Adams bácsi káromkodva eldobja a masináját
és beáll mellém asszisztensnek.

Balatoni naplemente.
Az eredeti még giccsnek is kevés volt, de így a felhők miatt már izgalmas.

Martonsávásári Brunswick-kastély.



Végül a kedvencem. Ez olyan, mint egy festmény. Főleg így.



Nosza! Első bejegyzés: az arborétum

Az a helyzet, hogy nem ez volt a tervem. Hanem az, hogy alaposan végignyálazom az eddigi képeimet, mind a harmincezer-akárhányat, és kimazsolázgatom a gyöngyszemeket. És a legrégebbitől kezdve mindennap kiragasztok ide egy-két képet. Az elhatározás és a kedv meg is lenne mindehhez, csak vincseszterem nincs, a képek jelentős része pedig dvd-n hever. Ha már felébresztem őket, jó lenne átmásolni őket egy vinyóra, szóval a technikai feltétel még hiányzik, de tartok tőle, hogy ezt a blogot benövi a világháló, így módosítottam az elképzelésen: a legfrissebb képeimből ragasztok ide párat időnként, hiszen azok eleve kéznél vannak. Aztán a többit majd meglátjuk.

És hogy bele is vágjak a közepébe: ez a legfrissebb sorozat az alcsúti arborétumban készült. Őszi fotókért mentem oda, de úgy tűnik, korán érkeztem. Ezek a képek valami mást mutatnak: a nyár végét, és azt, ahogy belopakodik az ősz. Még csak pár színesebb levélként van jelen, de a fő szín még mindig a zöld. A képek emiatt laposak lettek, hiába igyekeztem. Kénytelen voltam a digitális sötétkamrámban kreatívabb eszközökhöz nyúlni, és mélységet, mesét adtam a képeknek, hogy életre keljenek. Más esetben erőltetettnek vagy túlzásnak tartottam volna ezt a képtechnikát, de ezeknél a képeknél mégis erre volt szükség. A színekkel még a nyarat ünnepeljük, de a dimenziók közé már becsusszant az ősz.

 

Néhány képnél nem jött be a fenti, színes technika, így fekete-fehérek lettek:

Megígérem, a nagy érdeklődésre való tekintettel igyekszem folytatni, és ahogy elterveztem, az archívumomból is előbányászni néhány megnézésre érdemes képet. Ja, és nagy köszönet Pancsernek a fotóstéskáért!