2010. szeptember 26., vasárnap

Nosza! Első bejegyzés: az arborétum

Az a helyzet, hogy nem ez volt a tervem. Hanem az, hogy alaposan végignyálazom az eddigi képeimet, mind a harmincezer-akárhányat, és kimazsolázgatom a gyöngyszemeket. És a legrégebbitől kezdve mindennap kiragasztok ide egy-két képet. Az elhatározás és a kedv meg is lenne mindehhez, csak vincseszterem nincs, a képek jelentős része pedig dvd-n hever. Ha már felébresztem őket, jó lenne átmásolni őket egy vinyóra, szóval a technikai feltétel még hiányzik, de tartok tőle, hogy ezt a blogot benövi a világháló, így módosítottam az elképzelésen: a legfrissebb képeimből ragasztok ide párat időnként, hiszen azok eleve kéznél vannak. Aztán a többit majd meglátjuk.

És hogy bele is vágjak a közepébe: ez a legfrissebb sorozat az alcsúti arborétumban készült. Őszi fotókért mentem oda, de úgy tűnik, korán érkeztem. Ezek a képek valami mást mutatnak: a nyár végét, és azt, ahogy belopakodik az ősz. Még csak pár színesebb levélként van jelen, de a fő szín még mindig a zöld. A képek emiatt laposak lettek, hiába igyekeztem. Kénytelen voltam a digitális sötétkamrámban kreatívabb eszközökhöz nyúlni, és mélységet, mesét adtam a képeknek, hogy életre keljenek. Más esetben erőltetettnek vagy túlzásnak tartottam volna ezt a képtechnikát, de ezeknél a képeknél mégis erre volt szükség. A színekkel még a nyarat ünnepeljük, de a dimenziók közé már becsusszant az ősz.













 



Néhány képnél nem jött be a fenti, színes technika, így fekete-fehérek lettek:





Megígérem, a nagy érdeklődésre való tekintettel igyekszem folytatni, és ahogy elterveztem, az archívumomból is előbányászni néhány megnézésre érdemes képet. Ja, és nagy köszönet Pancsernek a fotóstéskáért!

1 megjegyzés: